Bezzegh Betti
Mikor elkezdtem 2014 nyarán kacérkodni a tánc gondolatával, először a hastáncot szerettem volna kipróbálni, de a tanfolyam végül nem indult el. Ekkor kezdtem el Salsa iskolák után kutatni az interneten és az egyik induló tanfolyamra elcsaltam a barátnőmet. Rögtön beleszerettem a latin bulik világába, de hamar rájöttem, hogy a Sensual vonal az, ami igazán közel áll hozzám. Ekkor még főleg a kizomba mozgatott, de már bachata órákra is jártam. Miután több iskolát is kipróbáltam, egyik nap Kamenyiczky Gábor, akivel a mai napig csapattársak vagyunk, elhívott Brumi és Ancsi workshop-jára a mindenki által ismert Barrio-ba. Amint véget ért az óra, tudtam, hogy többször is vissza akarok még jönni ehhez a tanár pároshoz. Ezután fanatikusan jártam minden szintű órájukra. Miután saját iskolát alapítottak Bachata Club Hungary néven egy nagyon jó kis közösség kezdett kialakulni és a hozzám hasonló bachata-őrültekből egy taxis csapatot alapítottak, aminek a mai napig tagja vagyok.
