Barion Pixel

Koncsik Katinka

Kiskorom óta életem része a tánc, ez volt mindig is a legkedvesebb hobbim. Több stílusban is kipróbáltam magam, és az akrobatikus rocky volt az, amiben gyerekkoromban igazán kiteljesedhettem. 10 éven keresztül csináltam versenyszerűen, így nagy fájdalom volt, amikor térdproblémák miatt abba kellett hagynom. 18 évesen találkoztam először a bachatával, ami szerelem volt első látásra, és minden hiányérzetemet pótolta. Fél évvel az első órám után ismertem meg a BCH-t, és egyből tudtam, hogy én is a csapat tagja szeretnék lenni. Az fogott meg leginkább az órákon, hogy több korosztályból, háttérből érkeznek ide emberek, de amikor együtt táncolunk, mindez semmit nem számít; a tánc szeretete összeköt minket. Tanárként én is szeretnék segíteni a tanítványaimnak kikapcsolni az egész napos munka, stressz után, formában tartani őket és egy olyan közösséget adni nekik, akikkel az órákon kívül is szívesen töltenek időt.